pics.of.the.day

kicsit néha az az érzésem, hogy az egyetlen forradalmár vagyok a városban, és talán ha felmegyek ma a hegyre csendesülős ozoraegyüttlétre, nem ragadok benne ilyen erősen… persze egyrészt geci fáradt vagyok, mert még mindig nem aludtam ki magamból ezt a nyarat, másrészt meg most mindenki egyedül hagyott kis időre szakmailag, és egyszerűen a sok is több így. nehezemre esik ötpercenként/félóránként szerepet (kommunikációs helyzetet) cserélni, egyik pillanatban még műszakisokkal, építészekkel tárgyalni, másikban meg rácsos csiszolópapírral odarohanni a közmunkásokhoz, közben nyolcan rámragadnak, ofkorz, lakáskérelem, kiskályha, 43-as cipő, meg a helyszíni monitoring, meg a kócsmíting, meg ebéd az új ex-pasival, közben kifizetni, mint fesztiválpénztáros, zakóvétel és folttisztító, lapátiskell, referatúra, mégegymeeting, egy költözés-válságstáb, kollegináért menni, elveszett a kulcs, jegyzőkönyv, koncepció, meg a kisfaszom. sok ez. és én is milyen sok vagyok.

(Source: ibaiacevedo.com, via nevver)

jöttem hazafelé

a tecától, és összevissza sajgott a szívem, de az egyik kedvenc utcámon már azt gondoltam, rendben van ez így, a pote előtt meg, h milyen szerencsés ember vagyok (nem azért, mert nem működik a műszerfalam, és tök sötét, lassan egy éve, de mondjuk akár ezért is hálás lehetek, leszarom), hanem lassanhogy tényleg két fontos dolgot fogok csak csinálni - lesz a szeretetszolgálat annak a felemnek, meg a fesztivál a másik felemnek, és ez így jó, 

amikor hazaértem, és egy szuzukitól nem tudtam bekanyarodni a parkolóba. ácsorgott ott félúton, aztán sokára kimászott belőle egy kiscsávó, akibe most ne menjünk bele különösebben, de valamelyik híres pécsi politikus körzeti kampányfőnöke, és elkezdte tologatni a kocsit, benne egy kislánnyal. kicsit később, mikor már leparkoltam,  összeszedtem az összes táskám, gumicsizmám, meg a lófaszt is magamra aggatva megindultam a lépcsőházhoz, láttam kis tanakodást a szomszéd gyerekbe, és akkor megkérdeztem tőlük, behúzzam-e a kocsit, és akkor mondta, h be. később kiderült, h a kampányfőnök fiú nem tud vezetni, sőt, még a vontatókötelet se tudja felszerelni, de mondjuk a lányt se húzták még be. hálistennek jött még egy kicsit részeg fiatalember, akit már legalább vontattak korábban, és berántottuk egy mellékutcában a szettet. (akkor a járó motor mellett a kampányfőnök fiú hosszan mesélte a lánynak, miket csináljon most, mindig kettesbe, meg pörgesse, meg mittudomén, de mondjuk a részeg fiú kicsit segített legalább addig, mondjuk annyira meghúztam, h a vonóhorogról nem tudtuk leszedni az egyik végét, ezért bebasztam a nagyját a csomagtartóba, aztán majdcsak holnap valaki ezt megoldja még, nekem most nem volt kedvem fél 12-kor este)

kicsit később szépen jöttünk fel a lépcsőn, a kampányfőnök fiú előszeretettel és igen nyálasan nyomta a gombot meg hálás is volt, közben csak a seggemet nézte, majd már épp nyitotta mindkettőnk a saját ajtaját, amikor odaszólt nagy büszkén, hogy a “kedvenc” “tejosztogató” “politikusom” bizalmas munkatársát mentettem meg (szuzukis lány, tudod), és jönnek nekem egy szívességgel, nyugodtan forduljak hozzájuk bármikor, bármivel. akkor én beléptem a lakásba, és mondtam közben jó hangosan, hogy köszönöm, de nem kérek szívességeket politikusoktól, mert úgyis hazudnak. a durva az, h ő meg büszkén visszakiabált: hát ez a szakmánk!

többet nem szóltunk.

… megint hulla vagyok vasárnap estére, de legalább jó élményekkel telve. elszámoltam, lezártam, már csak a vénasszonyok nyarás nagy közös visszatérés van vissza az idei fesztiválból! közben 25-én nekilátunk a következőnek, és annyira hívnak, menjek közelebb, és legyek egész évben ozorás, hogy most megint teljesen valóságosnak tűnik, h egyszercsak hazaköltözök a szülőfalumba, öreganyám házába, és odaszülöm a gyerekeimet, leginkább azért, h ők is olyan szabadságban nőhessenek fel, ami nekem kiskoromban megadatott. a jólevegőről, nyugalomról, békéről nem is beszélve. 1-2 évet kértem, a gazdi meg azt mondta, megvár… <3

… megint hulla vagyok vasárnap estére, de legalább jó élményekkel telve. elszámoltam, lezártam, már csak a vénasszonyok nyarás nagy közös visszatérés van vissza az idei fesztiválból! közben 25-én nekilátunk a következőnek, és annyira hívnak, menjek közelebb, és legyek egész évben ozorás, hogy most megint teljesen valóságosnak tűnik, h egyszercsak hazaköltözök a szülőfalumba, öreganyám házába, és odaszülöm a gyerekeimet, leginkább azért, h ők is olyan szabadságban nőhessenek fel, ami nekem kiskoromban megadatott. a jólevegőről, nyugalomról, békéről nem is beszélve. 1-2 évet kértem, a gazdi meg azt mondta, megvár… <3

tök elképzeltem, ahogy majd az unokáim megtárgyalgatják, milyen volt az öreganyjuk 35 éves korába&#8217;.

tök elképzeltem, ahogy majd az unokáim megtárgyalgatják, milyen volt az öreganyjuk 35 éves korába’.

tisza partja. sáros hippik itt kacsáztak-cigánypecsenyéztek-halászleveztek délután. olyan nagyon nem örültek nekünk, de a kaja és a zene isteni volt.

tisza partja. sáros hippik itt kacsáztak-cigánypecsenyéztek-halászleveztek délután. olyan nagyon nem örültek nekünk, de a kaja és a zene isteni volt.

magyarország legmélyebb pontján voltam életem első goabuliján (mármint olyanon, amin nem dolgoztam). éshát az elején eléggé ijesztő volt minden, és ha nem ugrál körülöttem egész este a fél ozora-stáb, hogy ölelgessen meg örüljön nekem, valószínűleg egy iszonyú outsider negyvenéves közalkalmazottnak éreztem volna ottan magam. szerencsére kézről kézre jártam, és mindenkivel sikerült, akivel akartam beszélni, ölelkezni, pálinkázni, hálásan-szeretetben csak együtt lenni. a többi részt meg majd gyakorlom, a jövő hetire pl bizonyosan nem fehérben menek, ha menek. 

magyarország legmélyebb pontján voltam életem első goabuliján (mármint olyanon, amin nem dolgoztam). éshát az elején eléggé ijesztő volt minden, és ha nem ugrál körülöttem egész este a fél ozora-stáb, hogy ölelgessen meg örüljön nekem, valószínűleg egy iszonyú outsider negyvenéves közalkalmazottnak éreztem volna ottan magam. szerencsére kézről kézre jártam, és mindenkivel sikerült, akivel akartam beszélni, ölelkezni, pálinkázni, hálásan-szeretetben csak együtt lenni. a többi részt meg majd gyakorlom, a jövő hetire pl bizonyosan nem fehérben menek, ha menek. 

csatavesztés okán tennap napszemüvegben koszorúztam a bányásznapon, hogy leplezzem a végtelen szomorúságomat. aztán a kolleginával/barátnéval benyaltunk egy üveg rumot. mert bazmeg sohasem a telepi melóval van a gány, meg a szar, hanem a &#8220;befogadó várossal&#8221;. most egy kicsit megint azt érzem, h semminek nincs értelme, de majd biztos elmúlik. el is megyek szegedre a goabuliba szeretetért, mert az biztosan segít. vagy legalább ad annyi jóérzést, hogy kedden ne hányjam le a konzorciumi partnereinket.

csatavesztés okán tennap napszemüvegben koszorúztam a bányásznapon, hogy leplezzem a végtelen szomorúságomat. aztán a kolleginával/barátnéval benyaltunk egy üveg rumot. mert bazmeg sohasem a telepi melóval van a gány, meg a szar, hanem a “befogadó várossal”. most egy kicsit megint azt érzem, h semminek nincs értelme, de majd biztos elmúlik. el is megyek szegedre a goabuliba szeretetért, mert az biztosan segít. vagy legalább ad annyi jóérzést, hogy kedden ne hányjam le a konzorciumi partnereinket.

(Source: theguardian.com, via newlifeprojects)

kicsit túl boldog vagyok még ma is…

"… de az valami gyönyörű, ahogy átfordult ez a gyűlölködés az egész  lakóközösségben odafigyeléssé, és aki reggel 8-kor még leállatozta j-kat, az délben már képes volt zolibátyámozni, és leültetni az öreget, nehogy elvigye a szíve a nagy igyekezetben, amivel próbált a legidősebb férfi NEKÜNK segíteni. mert magáért ezt sosem tette volna meg, hiszen sem igénye, sem lehetősége nincs a jobbra…
gyönyörű volt, ahogy jöttek a napközben csak tátongó, dologtalan, kétkedő és kötözködő szomszédok a nap végén, és megkérdezték, mit segítsenek, és ötleteltek, hogyan lehet otthonosan berendezni a szobát, és hogy tegyünk fel falvédőt, hogy ne fázzanak a fiúk,
és szaglásztak körbe, és átlépték a küszöböt, amit eddig sosem. eddig a ház előtt is fojtogató volt a bűz, de ma megszagolták a friss mész szagát, és leakalapoltak előttünk, mert ők sose tették volna, de a végén örültek mindannyian, hogy mi mégis megtettük: átléptük a küszöböt, és dolgoztunk, mintha a sajátunk lenne, és közben beszéltünk rengeteget mindőjüknek, miért is fontos most ez az egész…
primér szinten persze azért, hogy szombaton jöjjön az a szippantós ki, mert ezt vállaltuk, hogy minden szép lesz és rendben lesz a p utcában… de szerencsére más szinten is sikerült részvétet és támogatást és kétkezi segítséget is nyernünk, és tiszteletet is, ami a projektjeink megvalósítása szempontjából iszonyúan fontos… a hitelesség, a jelenlét, az együtt dolgozás!!”